délvidéki végvárrendszer: a török hatalom előnyomulása és a balkáni hódítások elvesztése után a 15. sz. Mo. D-i részén kiépített várrendszer. E várrendszert Zsigmond kir. alapozta meg, Hunyadi Mátyás kir. fejlesztette tovább, s ezen alapult Mo. és Horváto., sőt az osztr. tart-ok védelme a török ellen. A rendszer két végvárvonalra tagolódott. Az első közvetlenül az országhatáron, nagyrészt szerb és bosnyák ter-en húzódott, Szörénytől Orsován át a Duna vonalán Nándorfehérvárig. Onnét Szabácson és a szreberniki bánság várain át a Száva mentén haladt Ny felé, majd D felé kanyarodva Banjalukán, Jajcán, Tinninen át Klisszánál érte el a tengerpartot. A másik vonal ezzel párhuzamosan, az elsőtől kb. 100 km-re É-ra húzódott. Fő erőssége Erdély határán Temesvár, mellette a kisebb várak: Lugos, Karánsebes, Monostor, Csóka. Nándorfehérvártól É-ra a szerémségi várak álltak, közülük a legfontosabb: Pétervárad. E második vonal kb. az Una folyása mentén szelte át Horváto-ot, és a Dubica, Krupa, Otosác, Bihács vonalon futott ki Zenggnél a tengerig. A ~ fontosabb várai kir. birtokok voltak, s a magánkézen lévő várak költségeihez is hozzájárult a kir. A várak mögött a várakhoz közvetlenül tartozó nem határvédő erők tartózkodtak. E végvárakból és mozgó fegyveres csapatokból álló rendszer nem volt elég erős ahhoz, hogy a végvárak vonalában állítsa meg a török portyázókat, viszont betörésre betöréssel válaszolt, s katonái a töröknek hódolt ter-en dúlva valamennyire csökkenteni tudták a törökök támadó kedvét. B.A.

Hadtört. Közlem. 1973. (Rázsó Gyula: A Zsigmond-kori Mo. és a török veszély) - Mo. hadtört. I:137.